Az van, hogy kicsit elvesztem. Pont, mint a szakítás utáni időszakban. Halmozom az "élvezeteket", és már nem is olyan élvezetesek a dolgok. Itt van Első, akivel állandóan flörtölünk, sőt, igazából elég nyíltan beszélgetünk intim dolgokról. Aztán itt van Geri, akit egyre inkább a szívembe zárok, pedig semmi okom rá. Itt van S is, aki hamarosan hazajön, de már majdnem egy hónapja nem beszéltünk egymással. Ilyen hosszú idő a szakításunk óta nem telt el beszélgetés nélkül. Legfeljebb 2 hetet hagytunk ki. De őszintén úgy hiszem, hogy ez a továbblépés része, és jele. Aztán egy új szereplő, D is megjelent a színen. Kedves, és Ő tényleg mindent megtenne értem. Ráadásul tiszta a lap kettőnk közt, szóval mehetne a menet. A gond csak az, hogy a korábban leírt 3 fiúhoz már kötődöm, D viszont teljesen új, és semmit nem mozgat meg bennem. Még. És végül ott van Z is, aki a világ legédesebb fiúja, és aki utalt rá egy hónapja, amikor megint beszélni kezdtünk, hogy még nincs túl rajtam teljesen.

De az a helyzet, hogy én csak egyvalakire vágyom. És úgy érzem, Geri lehetne az a valaki, ha végre megnyílna nekem, és nem kéthetente 1x találkoznánk. Ha többet beszélgetnénk és mélyebb témákról. Kicsit úgy érzem, erőltetett lett a dolog.

Most kimegyek Németországba fél évre, és helyreteszem magam. 

Óriásit villámlott, szóval gyorsan elbúcsúzom, és mentem az érzést a tárhelyre.

Szerda reggel indultam. Anna megijesztett, hogy lekésem a gépem, ezért órákkal a gép indulása előtt odaértem a reptérre. Várnom kellett ugyan két órát, de nem telt unalmasan az idő. Végre felhívtam Noémit. Rég beszéltem már vele, és mint kiderült, meglehetősen hasonló érzelmi helyzetbe került, mint én.

Délre értem Rotterdamba. Ott első körben vettem egy 2x használatos jegyet egy automatából, ami levont 13,5 eurót, de nem adott jegyet, csak blokkot. Utána a rotterdami centralba utaztam busszal, ahol visszafizették az elromlott automata által elnyelt pénzemet, és vettem egy 7,5 eurós napi bérletet, illetve egy tourist guide füzetet, amiben térkép is volt, rajta bejelölve Rotterdam nevezetességei. Az út első részét végigjártam, aztán kezdtem fáradni, meg az épületeket is untam, ezért beültem uzsonnázni egy mekibe, ahol meglepően sokat kellett fizetnem. Közel 2000 forintba került a csibeburger menü, bár azt hiszem, az eladó nem értett meg engem pontosan, vagy ott nincs is az a menü, amit 500-ért kapsz az itthoni mekikben, és a csibeburger mellé jár kóla meg sült krumpli is. Mindenesetre jól elvoltam. Intéztem a colis teendőimet a wifin, és őszintén szólva nagyon jól éreztem magam. A napi bérletet abszolút kihasználtam, egész Rotterdamot bejártam.

Van egy rész, ahol rengeteg műanyag kanapészerűség van kitéve. Ez egy tér, aminek egyik oldalán színház, másik oldalán mozikomplexum van. Ott töltöttem kb 2 és fél órát, és jófej, - valószínűleg totál beszívott - holland arcok leálltak velem dumálni. Én az egyik műanyag kanapén - nevezzük így azokat a csodákat - tanultam az anatómiát, a holland srácok pedig holland rap-et hallgatva chilleltek a szomszédos műanyag kanapén. Vettem egy spar-ban olyan ostyát, aminek mézes tölteléke van. Valami waffel-féle. Holland specialitás. Azt nyamnyogtam a kis kanapémon azon a téren, és mikor hűlt a levegő, elindultam a találkozási pontra, ahol a blablacar-os hpsi elvileg fel kellett, hogy vegyen engem. Volt még a találkozásig 3 óra, de nem tudtam, hogy milyen messze van, biztosra akartam menni, ezért elindultam. Metróval jutottam el a célig, de a megállóban nem volt semmi védett ülőhely, ezért jobb híján visszaültem a metróra, és még másfél órát metrózgattam végállomástól végállomásig. Sajnos nagyon hideg volt, én meg nem hoztam meleg ruhát magammal,c sak egy pulcsit meg a bőrkabátomat, és már mindkettő rajtam volt.

Szóval metróztam. Elég sokáig. De még így is várnom kellett közel egy órát a találkozási pontnál. Mikor végre jött az emberünk, beültem a kocsiba, először fizettem, aztán útnak indultunk. Jófej hapsi volt, az amszterdami repülőtéren dolgozott navigátorként. Késő estére értem Amszterdamban a centrálba, ahol is S-sel volt találkozóm. Egyszer csak egy hang szólalt meg, amikor én már teljesen kétségbe estem, (ugyanis a vonatúton a repülőtér és a centrál között észrevettem, hogy nincs meg a mobilom). "Segíthetek?" S volt az. Egy tábla mögül hajolt k, és mosolygott. Én majdnem elsírtam magam, és annyit mondtam: "Elhagytam a mobilom." Ugyanakkor annyira örültem neki, hogy nem tudtam nem mosolyogni, és hosszú percekig csak szorítottuk egymást úgy, hogy majdnem eltörtünk egymás csontjait. S biciklivel jött ki értem, ezért feltett engem a megfelelő villamosra, megmondta, hogy hol szálljak le, és elindult biciklivel haza. Sikeresen összetalálkoztunk, és hazasétáltunk - már S szállására Amszterdamban. Egy elég király kis campuson lakik.

Éjjel még órákig beszélgettünk összebújva, aztán - mivel sosem fértünk el egy ágyon, ő letelepedett a földre egy matracra, én pedig az ágyon aludtam. Másnap csak pihentünk, és napoztunk a főben fekve a campuson. Főzött nekem ebédet meg vacsorát, reggel boltba mentünk. A harmadik napon bementünk a városba. Megnéztem pár szép helyet, és ettünk egy isteni csirkét. Pontosabban én csirkeszárnyakat ettem, ő meg csirkemellét. Este meglátogattuk a piros lámpás negyedet, és sex-shopban is voltunk nézelődni. Bele is pirultam néhány dvd borítójába. A hatalmas dildókról már nem is beszélve. Este, csak úgy, mint az előző két estén, ismét órákig beszélgettünk. Utolsó előtti nap délelőtt megint bementünk a városba, - ez volt a szülinapom. Aznap S-nek dolgoznia kellett délután 4-től, ezért eléggé rohanós volt a tempó. Kaptam egy fehér csokis, epres waffelt. Ilyet előző este a piros lámpás negyedben is ettünk, csak ott sokkal drágábban. Aztán hazamentem, S pedig dolgozni.

Én először kidőltem aludni, és három órát el is vesztettem ezzel a délutánomból - amiben amúgy anatómiát kellett volna tanulnom. Rz után megnéztem egy trónok harca részt, aztán a kisördögtől vezérelve belenéztem S facebook beszélgetéseibe - életemben először. És kiakadtam. 

Mikor hazaért, volt egy hatalmas veszekedésünk, a magyarázata inkább hihető, mint nem, ezért végül is kibékültünk. Az utolsó esténket végül is összebújva töltöttük el, és így is aludtunk el. Reggel lemászott a matracra, mert - amint az már írtam, sosem fértünk el kényelmesen egy ágyon. Eltöltöttünk egy romantikus reggelt. Ő Ham & Eggs-t készített nekem, míg én a konyhában ültem, és néztem őt. Beszélgettünk, és alig bírtuk elengedni egymást. Dél körül felszálltam a Rotterdamba tartó vonatra, és S-sel abban maradtunk, hogy a búcsúzáskor csak annyit mondunk, hogy "szia". És nem beszélünk egy ideig. Gyógyulnia kell a sebeknek, amik szemmel láthatóan még nem forrtak be. A szombat esti veszekedés mindent feltépett és a felszínre hozott. Én még mindig nem bízom benne. Egyszer már összetörte a szívem, és egyszerűen nem bírom újra rábízni magam. Állandóan bennem van a kétely, még amikor azt is mondja, hogy csak én kellek neki.

A tündérmese véget ért, és én felébredtem. Itthon pedig megint azt érzem, hogy nincs értelme újrakezdenünk. Most legalábbis nincs értelme.

Inkább Gerire koncentrálok.

Tegnap éjjel nagy égszakadás volt. Mostanra csak csöpög az eső. Ilyen reggeleken hatalmába kerít a melankólia. bár, őszintén szólva, ez a keserű érzés nem az eső hibája.

S. nem ír, már két napja, Annával pedig a minap összekaptunk. Kibékültünk félórán belül, de amit akkor mondott, azóta is foglalkoztat. Talán tényleg változtatom kellene a stílusomon... Aztán ott van az a tegnapi 2-es is szociálpszichóból. Persze, megyek javítani, de a terveim most egy perc alatt hulltak a porba. Jelenleg 5 napom van felkészülni egy anatómia, egy közgáz és egy kutatásmódszertan dolgozatra, illetve elvégezni azt a munkát, amit egész évben halogattam. Néhány teendőmet már így is "elengedtem". Szóval most nem fogok 30 000-et kapni a középiskolás kampányért, mint előző félévben. Egyszerűen, nincs rá időm. Kár érte.

Ahogy feküdtem ma reggel az ágyban, nem tudtam, honnan jön az a végtelen magány, ami ennyire lehúz. Egyedül vagyok. Nem csak a szobában, de az életben is. Hiányzik a családom, és most is csak 1 napra tudok hazamenni hozzájuk. A fene nagy önbizalmam ma cserbenhagyott.

Néha vannak ilyen napok is.

Alig 10 nap múlva utazom Amszterdamba. Egy olyan emberhez, akiről el se tudom dönteni, hogy gyűlölöm, vagy szeretem. Az mindenesetre biztos, hogy megbízni már nem tudok benne. Vele lenni sem akarok már úgy, mint régen. Ha eszembe jut egy emlék, vagy olyan helyen járok, ami hozzá kötődik, akkor elmosolyodom, és egy percre belém hasít a hiánya, de aztán minden megy tovább.

Azt hiszem, már rég csak az emlékek fájnak, és az érzés hiányzik.

Szeretném, hogy teperjen értem, hogy küzdjön, és hogy akarjon, de én tudom, hogy nem akarom őt többé. 

Ugyanakkor hajlamos vagyok a pillanatnyi vágyaim szerint dönteni, félretéve mindenféle racionalitást, úgyhogy nem tudom, mi lesz Hollandiban... vagy mi nem lesz.

Viszont szerdán borozok Gerivel, és ha szerencsém van, akkor Amszterdamban is rá fogok gondolni, és miatta nem csinálok semmi butaságot S-sel. Bár már csináltam olyat, ami eléggé kettőnk közé állhatna...

Ma voltam Bettinél, a hetedik osztályos kislánynál matekozni. Gyönyörű házban laknak Budán. 

Kedves volt a kislány és az anyuka is, én pedig másfél óráért 3500 forintot kaptam. Budapesti árakhoz képest szerintem nem kértem sokat, ugyanakkor a múltkor 4 óra szórólapozásért csak 2400 forintot fizettek, tehát határozottan jó ez a munka. És csak 20 perc a kolitól. Kész haszon. Egész nyáron menni fogok, kb heti 2-szer.

Tegnap egyébként S-sel is beszélgettünk másfél órát skype-on. Ilyenkor másnap hiányzik pár percet, aztán minden megy tovább a megszokott kerékvágásban. Komolyan mondom, szerintem elmúlt a szerelem. Csak a nyoma maradt meg. Nem tudom, S visszakaphat e valaha engem. Esélyes, hogy nem.

De ez a zene akkor is gyönyörű. Még ha nem is érzem többé át a mondanivalóját.

Mostanában valahányszor kiegyek a konyhába, Geri ugyanabban a pillanatban lép ki a másik folyosóról. Van, hogy egy nap 3-szor is eljátsszuk ezt. Elég vicces... A kötelesség sajnos nem várhat, de érzem rajta, hogy amikor kinn vagyunk a konyhában, nem akaródzik elmenni neki se.

Tegnap szobabuli volt nála, és én is kaptam egy amolyan meghívást. A konyhában ültünk, és megkérdezte, hogy megyek e. Én erre - a kelleténél hosszabban - kezdtem el magyarázni, hogy miért nem tudok menni, de köszönöm a meghívást. Erre ő nevetve a mellette ülő sráchoz szólt: én csak megkérdeztem, hogy jön e.

Végül azonban mégis felmentem hozzájuk I-vel. Sokszor összeakadt a tekintetünk, de nem bírtam, mindig elkaptam a szemeimet róla. Vele keveset beszélgettem, de éreztem, hogy legszívesebben odajönne hozzám.

1:50-kor írt, hogy "jó kis móka volt, igaz?". Én ekkor már rég aludtam. Vizsgaidőszak van, és muszáj ma éjfélig leadnom a kész munkát, ami egyébként már nagyjából kész is van. :)

Ma Geri írt 1 körül, hogy nem megyek e ki enni a konyhába. Persze, én mentem. Nem őrülök meg tőle, de azért mégis jó ez a lassú tempó. Szeretek vele lenni, és nekem ez így tökéletesen megfelel jelenleg.

Sajnos, az ösztöndíj, a szociális támogatás és a pénz, amit anyuék küldenek nem elég egy amszterdami kirándulásra. Másfél hónapja spórolok, és most még alkalmi hostess munkákat is elvállaltam. Múlt héten 4 órát szórólapoztam a III. kerületben, tegnap pedig az Allee-ban kérdőíveztem az ECCO cipőüzletben.

A vásárlók véleményét és elégedettségét mérte a kérdőív. 6 óra munka volt, de mindkét alkalommal hamar eltelt a munkaidő. Igazából élveztem a unkát. Szívesen kerülök kontaktusba emberekkel, szívesen szólítom meg őket, és őszintén, lelkesen mosolyogtam minden emberre, akit megszólítottam.

Egy srác a szüleivel jött a boltba. A fiú 24 körüli lehetett, a szülei pedig 50 felett járhattak. Az apukát szólítottam meg, de ő a fiához navigált, mondván, a csak ő vásárolt az üzletben. Szóval kitöltettem a fiúval a kérdőívet. A kérdőív végén nagyon nem akart még menni, rólam tett fel pár kérdést. Végül, mikor elment, én bementem a raktárba, a tabletet, amin a kérdőív is volt, töltőre tettem, én pedig felkaptam a hátizsákom, mondván, szünetet tartok. Az egyik eladó hátraszólt, hogy engem keresnek. Kijöttem, és a fiú volt az. "Felvehetném veled valahol a kapcsolatot?" Én igent mondtam, és elárultam a nevem, hogy az arckönyvön bejelölhessen. Azóta nem csak bejelölt, de rám is írt. Kedves és értelmes srác. Kicsit alacsonyabb nálam, de annyira lehengerelt a romantikus gesztus, hogy adok neki egy esélyt. Talán.

Mindenesetre most megint értékesnek és gyönyörűnek érzem magam. Ilyenkor nem csak élni szeretek, de teljesen elégedett és boldog is vagyok. :)

Pénteken elég sokáig ébren voltam. Háromnegyed háromkor, éjjel fejeztem be a tanulást. Effektívnek nem mondanám a folyamatot, de a szándék mindenesetre megvolt.

Éppen a búcsúköröket futottam az arckönyvön, még lefekvés előtt gyorsan végigpörgettem az újdonságokat, ahogy azt minden este megteszem. 

Egyszer csak felugrott egy chatablak. Geri írt.

-Szia Tessa!

-Szia. Mizu?

-*peace jel*

- Neeee! Azt hittem, valami fontos mondanivalód van. :D

- Hát, ez fontos volt.

...

- Megihatnánk a múltkori bort.

- Ha én hajnali 3-kor átmegyek hozzád borozni, annak rossz vége lesz. Bár nézőpont kérdése, hogy rossz e. De most annak tartanám.

Ebben a pillanatban kopogtak az ajtómon. Már hajnali 3-kor... Sz volt az. Piásan, ahogy mindig, amikor keres. Az ágyamra ült: "Beszélgessünk!" Én pedig tényleg szívesen beszélgettem volna vele, de éppen a legjobb barátja közeledését hárítottam. Sz-t végül is "kidobtam", és megmondtam neki - most másodszor, - hogy ne számítson többre egy baráti csevejnél. (Nem vagyok túl konzekvens...)

Gerinek is megmondtam, hogy nem megyek át hozzá, és mindkét fiú tudomásul vette, hogy a péntek éjjelemet egyedül, a saját szobámban fogom eltölteni. Mindketten csalódottak voltak, de azt hiszem, túlélik!

Másnap, tehát tegnap találkoztam éjfél előtt fél órával a konyhában. Na ná, hogy kinn maradtam, és na ná, hogy ő is. Jó lett volna beszélgetni vele egészen hajnalig, de egy részeg kollégista öntötte ki a szívét nekünk, így aztán ez a lopott, közös pillanat nem csak a kettőnké lett.

Ma pedig Sz születésnapja van. Írtam neki SMS-t, és ő kedvesen megköszönte a születésnapi jókívánságomat. Még egy mosolygós smiley-t is biggyesztett az üzenet végére. 

Szóval ez így most jó. Ő, akit mostantól talán csak S lesz a blogban sincs már a szívemben annyira. Megyek hozzá Amszterdamba, de nem lesz szex. Ezt a fogadalmat megtartom! Elhiszem, hogy S igazat mond, amikor azt mondja, hogy el tud képzelni a jövőbeli feleségének, de sajnos azt is tudom, hogy az ő érzései az időjárással változnak. Ha most "szeret" is, két hét múlva szabad akar majd lenni. Szóval nem ámítom magam. Vele soha többé!

Pénteken Marcival és Bencével egy spanyol fesztiválra indultunk. Bubival mentünk. Nagyon menő azokkal a zöld biciklikkel szelni a főváros útjait...

A spanyol fesztiválon hatalmas volt a tömeg, szóval kb fél óra múlva odébb is álltunk. A fiúk két-két sört, én meg egy lime-guava ízesítésü 2% alkoholtartalmú limonádét és cappyt ittam. 

Továbbmentünk a városligetbe, ahol Rosalia borfesztivál volt éppen. Komolyan mondom, tele a város fesztiválokkal és rendezvényekkel, én meg nem megyek semmire. Szégyen... Most mindenesetre én is mentem. Találkoztunk Biával, Zsófival - akivel a nyáron szobatársak leszünk, és G-vel, Bia barátjával. A fiúk fizették mindig az üveg borokat, és hatan megittuk őket. Elég jó üzlet volt részemről.

Ettünk a fesztiválon kolice-t is. A sorban Marcira eléggé rányomult egy festett szőke, enyhén spicces hölgy. Olaszról és olaszul diskuráltak. Felmerült a kérdés: hogy kell kiejteni az adott élelmiszer nevét: kolbájsz? kolbícse? kolbice? Persze, tudtunk, hogy "kolbájsz", de Marcinak mondtuk, hogy olaszul rendeljen. "Un KOLBÍCSE ditto". Szegény pultos lány szemei kikerekedtek. Végül rájött, hogy Marci tud magyarul, de ez Marcit nem gátolta meg abban, hogy végigvigye a műveletet.

Persze, sajttolvajlás is történt az este. Egyszer csak felkiált Bia: "Ingyensajt". Mind a hatan rárepültünk a pultra kitett három tálca sajtra. Mire a mellettünk álló srác megszólalt: "Ne egyétek meg a sajtunkat, srácok!" Bia és G elszaladtak, Marci a félig megrágott sajtot visszatette a tálcára bocsánatkérések közepette, mi Bencével és Zsófival pedig a combunkat csapkodva nevettünk. A srác mutatta a 12 700 Ft-ról szóló számlát, amit a sajtért fizettek, de a haverja is hozzánk hasonlóan szakadt a nevetéstől. Marci a félig megrágott kék sajtot visszakapta, mi pedig békében távoztunk. Marci maradék sajtját és amit Bia lenyúlt, elosztottuk. 

Az este találkoztunk még jó pár ittas nővel. Egyikük a saját kürtőskalácsát osztogatta a fiúknak, persze nekünk nem adtak. Ez a nő 20 percig beszélgetett velünk úgy, hogy azt hitte, Marci csak olaszul ért.

Mikor lement a buli, a zene se szólt már mi hazaindultunk. A Hunyadi várnál még fotózkodtunk idegenekkel, aztán megláttuk, hogy a tavon egy vízibicikli siklik. Ez kedvet adott nekünk is. Átmásztunk a korláton, és miután az előttünk lévő banda kiszállt az elkötött vízibicikliből, mi vettük át a helyüket. Csak egy kis kört tettünk, mert megláttuk, hogy a szomszédos étterem üzemel, és a vendégek pont rálátnak a tóra.

Ez után a Hősök terét vettük be. Marci felmászott a középen áll lovasszoborra, pontosabban a lovas vállaira állt fel. Körül-belül 7 méter magasan lehetett. Készítettünk pár király fényképet. Meg sokat nevettünk is.

Mielőtt tényleg hazamentünk volna, beültünk egy Mekibe. Marcival egymás kajáját zabáltuk meg, de ez barátok közt elfogadható. Legalábbis szerintem. Uber vitt minket haza az éjszakában.

Bence szobájában még ittunk majdnem két üveg bort, a fiúk pedig harapásnyomokkal gazdagodhattak általam, mert rám ültek. Másnap emlékeztettek, hogy Marcit meg is pofoztam, mert a táskám fülét húzogatta hátra, miközben a táska a hátamon volt. Megelégeltem és kapott egy maflást.

Az estét kétezer ötszáz forintom bánta, de úgy érzem, megért minden forintot. És egy Rosalias pohárral is gazdagodtam, amire ez van írva: "Egyszerélünk".

V ugyan a koliban lakik, ezt a féléven külföldön töltötte, önkéntes munkával. Közben az egyetemet is csinálta.

Még márciusban futni mentem B-vel, aki elmesélte, hogy V milyen csúnya dolgokat mondott rólam, másokról, hogy milyen szégyentelen dolgokat csinál.

Először teljesen kiakadtam. Hogy állíthat rólam ilyen nyilvánvaló hazugságokat? Haragudtam, csalódott és szomorú voltam, és megfogadtam, hogy soha többé nem bízom meg benne.

Most V hazajött, és beszélni akart velem. Visszahallotta ugyanis, hogy én haragszom rá. Megjegyzem, a történek már rég lecsengett, én pedig továbbléptem. Eltemettem magamban V elmékét is. Most meg jön, hogy beszéljünk.

Elmondta, hogy amit hallottam, az hazugság. És hogy még szeptemberben talán mondta, hogy nem örül neki, hogy én is itt vagyok, de nagyon értékes embernek tart és szeretne jóban lenni velem. Én meghallgattam, biztosítottam, hogy nem haragszom, és minden rendben köztünk. Ami igaz is. Részemről legalábbis. Bár én sose szidtam V-t így, ok nélkül...

Végül is nem tudom, hogy ki hazudik. B vagy V, de valaki biztosan kavarja a... kását. Én minden esetre nem szeretnék ennek a történetnek továbbra is része lenni. Ezért úgy teszek, mintha semmi se történt volna. És ha lehet, kerülöm a lányok társaságát is.