Pénteken Marcival és Bencével egy spanyol fesztiválra indultunk. Bubival mentünk. Nagyon menő azokkal a zöld biciklikkel szelni a főváros útjait...

A spanyol fesztiválon hatalmas volt a tömeg, szóval kb fél óra múlva odébb is álltunk. A fiúk két-két sört, én meg egy lime-guava ízesítésü 2% alkoholtartalmú limonádét és cappyt ittam. 

Továbbmentünk a városligetbe, ahol Rosalia borfesztivál volt éppen. Komolyan mondom, tele a város fesztiválokkal és rendezvényekkel, én meg nem megyek semmire. Szégyen... Most mindenesetre én is mentem. Találkoztunk Biával, Zsófival - akivel a nyáron szobatársak leszünk, és G-vel, Bia barátjával. A fiúk fizették mindig az üveg borokat, és hatan megittuk őket. Elég jó üzlet volt részemről.

Ettünk a fesztiválon kolice-t is. A sorban Marcira eléggé rányomult egy festett szőke, enyhén spicces hölgy. Olaszról és olaszul diskuráltak. Felmerült a kérdés: hogy kell kiejteni az adott élelmiszer nevét: kolbájsz? kolbícse? kolbice? Persze, tudtunk, hogy "kolbájsz", de Marcinak mondtuk, hogy olaszul rendeljen. "Un KOLBÍCSE ditto". Szegény pultos lány szemei kikerekedtek. Végül rájött, hogy Marci tud magyarul, de ez Marcit nem gátolta meg abban, hogy végigvigye a műveletet.

Persze, sajttolvajlás is történt az este. Egyszer csak felkiált Bia: "Ingyensajt". Mind a hatan rárepültünk a pultra kitett három tálca sajtra. Mire a mellettünk álló srác megszólalt: "Ne egyétek meg a sajtunkat, srácok!" Bia és G elszaladtak, Marci a félig megrágott sajtot visszatette a tálcára bocsánatkérések közepette, mi Bencével és Zsófival pedig a combunkat csapkodva nevettünk. A srác mutatta a 12 700 Ft-ról szóló számlát, amit a sajtért fizettek, de a haverja is hozzánk hasonlóan szakadt a nevetéstől. Marci a félig megrágott kék sajtot visszakapta, mi pedig békében távoztunk. Marci maradék sajtját és amit Bia lenyúlt, elosztottuk. 

Az este találkoztunk még jó pár ittas nővel. Egyikük a saját kürtőskalácsát osztogatta a fiúknak, persze nekünk nem adtak. Ez a nő 20 percig beszélgetett velünk úgy, hogy azt hitte, Marci csak olaszul ért.

Mikor lement a buli, a zene se szólt már mi hazaindultunk. A Hunyadi várnál még fotózkodtunk idegenekkel, aztán megláttuk, hogy a tavon egy vízibicikli siklik. Ez kedvet adott nekünk is. Átmásztunk a korláton, és miután az előttünk lévő banda kiszállt az elkötött vízibicikliből, mi vettük át a helyüket. Csak egy kis kört tettünk, mert megláttuk, hogy a szomszédos étterem üzemel, és a vendégek pont rálátnak a tóra.

Ez után a Hősök terét vettük be. Marci felmászott a középen áll lovasszoborra, pontosabban a lovas vállaira állt fel. Körül-belül 7 méter magasan lehetett. Készítettünk pár király fényképet. Meg sokat nevettünk is.

Mielőtt tényleg hazamentünk volna, beültünk egy Mekibe. Marcival egymás kajáját zabáltuk meg, de ez barátok közt elfogadható. Legalábbis szerintem. Uber vitt minket haza az éjszakában.

Bence szobájában még ittunk majdnem két üveg bort, a fiúk pedig harapásnyomokkal gazdagodhattak általam, mert rám ültek. Másnap emlékeztettek, hogy Marcit meg is pofoztam, mert a táskám fülét húzogatta hátra, miközben a táska a hátamon volt. Megelégeltem és kapott egy maflást.

Az estét kétezer ötszáz forintom bánta, de úgy érzem, megért minden forintot. És egy Rosalias pohárral is gazdagodtam, amire ez van írva: "Egyszerélünk".